2018. ápr 03.

Ezerarcú Korfu..

írta: Szandi118
Ezerarcú Korfu..

A történetet a görög szigetről hoztam, ahol egy nap alatt annyit bicajoztunk, mint itthon egy év alatt (sem!), ahol jófej a helyi kisboltos, az étterem tulajdonosból pedig árad a vidámság.

A hétköznapi emberek, nem hétköznapi szemléletből.. avagy milyen az átlagember Korfun? 

 

img_20170724_111309.jpg 

Vasárnap van.. Korfun töltött nyaralásunk második napja. Imádjuk magunk felfedezni a környéket, így részletes útitervet készítettünk a hétre. Első megállóként a csupán 13 km-re lévő Issos meseszép, finom homokú tengerpartjára igyekeztünk. Jó diák módjára időben lementünk a helyi kék busz megállóhoz.. csak éppen a túlsó oldalra.. Mikor elhajtott mellettünk a busz, eszeveszettül kapálóztunk, mire ő körözött a mutatóujjával. Máig sem tudom, hogy mit akart jelezni vele.. Talán, hogy menjünk a következővel.. ami 8 óra múlva jött. Viszont mi mindenképp Issosba akartunk menni. A térkép szerint 6-7 km... Óh, hát mi az nekünk? Itthon Tolna-Bogyiszló távolság.. még gyalog is menne. Na de azért hőség van..

Láttam arra egy bicikli kölcsönzőt!!  Bringázzunk!!

Hihetetlen érzés volt elindulni.. már ahogy Moraitika utcáin tekertünk, eszméletlen szabadságérzés töltött el minket. Mintha a miénk lenne az egész sziget!

Ez az üdítő érzés éppen addig tartott, amíg az első rohadt meredek emelkedőhöz nem értünk.. Válthattunk mi bármilyen fokozatba, kis idő múltán feladtuk és kénytelenek voltunk ballagni a bicajunk mellett, miközben az autók elhúztak mellettünk. De szerencsére minden emelkedő túloldalán lejtő van.. Ilyenkor kormányunkat elengedve adtuk át magunkat a tengeri áramlat hűs szellőjének. Nem hiszem, hogy éreztem még olyan szabadságot, mint akkor.

Suhantunk a szerelmemmel az olajfák árnyékában...

29939516_10210985372861415_2438047_n.jpgCsupán annyi volt a dolgom, hogy átadjam magam ennek az igazi belső szabadságnak..

Megérkeztünk Issosba. Bringánkat egy olajfa árnyékába láncoltuk és végre jöhetet a megérdemelt fürdőzés! Ez a part a végtelen homokdűnéivel belopta magát a szívünkbe. Úgy döntöttünk, hogy egész nap itt maradunk.
29920704_10210982557951044_32588820_n.jpg

Hazafelé indulva felkeltette érdeklődésünket a szomszédos partszakasz, amiről tudtuk, hogy jóval sziklásabb. Itt már a vizünk fogytán volt, de szerencsére az út mentén éppen volt egy szupermarket. Feltöltekeztünk vízzel és jégkrémmel, a tulaj pedig felajánlotta, hogy pihenjünk meg a bolt előtti kisszékeken. Csak néztünk egymásra és nevettünk.

Ez most komoly? A világ végén, egy görög szupermarket előtt királyok módjára ülünk a műanyagszékeken??

Végtelenül csendes volt a táj. Egy szál turista sem, ellenben az autók el-elszáguldottak a hosszú egyenes útszakaszon.

Elővettük hát térképünket, hogy megnézzük merre tartunk. Erre felfigyelve a bácsika megkérdezte, hogy honnan jövünk és merre megyünk.. Elkérte a térképünket és a tollával bejelölgette, hogy hova érdemes menni a szigeten és hova nem. Rendkívüli figura volt.. Temperamentumos, nagy mozdulatatival kísérte magyarázatát, miszerint mi az, amit mindenképp látnunk kell és mi az, ami kevésbé látványos. Előző tapasztalatainkat beigazolta, így úgy döntöttünk, hogy a heti tervünket az általa bejelölt helyekkel gazdagítjuk. Végül kiderült, hogy nem bántuk meg, hiszen olyan helyeken jártunk, ahol egész nap nem hallottunk magyar szót, ami valljuk be, Korfun elég ritka.. Megkérdezte még, hogy Magyarországon belül Budapestről jöttünk? És közöltük vele, hogy nem, a déli orszgárészről, Bogyiszlóról. Próbálkozott a kimondásával, aztán kb. 5-6 alkalom után a legjobb a Bodzsizlo forma volt, de mi már ezért rettentő büszkék voltunk magunkra. Megtanítottunk egy embert a szülőfalunk nevére. Lehet, hogy 2 perc múlva elfelejtette, de lehet, hogy nem.. és

élete végéig Budapest és Bodzsizlo település jut eszébe, ha azt mondják, Hungary.
ec2ac8edbef3e6d746ff636984646b22.jpg

A kedves figura után tovább gurultunk hát a szomszédos Agios Georgios felé, viszont eléggé megéheztünk a nap során, így beültünk egy szimpatikus tavernába. A helyi góré vicceskedett a mellettünk lévő lengyel lányokkal. Már akkor felfigyeltünk rá, mennyire közvetlen, érdeklődő. Aztán minket sem hagyott ki a szórásból.. Ez nem csak egy szokványos rendelés-felvétel volt. Kíváncsian hallgatta, hogy Magyarországról jöttünk, aztán mikor érezte, hogy az érdeklődés kölcsönös, kérdezés nélkül leült hozzánk.

Párom megkérdezte, hogy mit csinálnak a szigeten a szezon után, illetve télen. Elmondta, hogy a családjának hatalmas olajfa ültetvénye van, emellett krumplit termesztenek. Ezek a munkák ki is teszik a két szezon közti időszakot. Viszont a szezon alatt sem tétlenkedik, mert miután este 10-kor bezárja a tavernát, hajnalban korán kel, hogy elvégezze a kerti munkákat. Hosszas beszélgetésünk után hátra invitált minket az étterem mögé, ahova a vendégek nem mehetnek. Ez egy csodálatos terasz pár lépésre a tengertől. Éppen láthattuk a hanyatló nap sugarait. Csodálatos látvány volt. Meglepetten kérdeztük tehát, hogy miért nem itt várják a vendégeket..

Ekkor a lepergett festékeket mutatta az ódon bútorokon és hosszasan ecsetelte, miként működnek náluk a dolgok.

Minden évben megpróbál venni valamit a helyre. Idén talán ki tud festetni, jövőre a bútorokat veszi meg, azután a padlót javítja ki, és így tovább. Keményen dolgozik az étterme mellett az ültetvényeken, otthon.. és emellett nem felejt el ember lenni. A betérő vendégeinek a finom étel mellé jó vicceket, életbölcsességeket kínál, mindeközben árad belőle az életkedv.

Távozásunkkor kikísért minket.. Elképedve vette tudomásul, hogy bicajjal érkeztünk: Tudjátok, rám sokszor mondják, hogy elég őrült személy vagyok.. De Ti! Ezzel jöttetek Moraitikáról? Aztán viccelődött még egy kicsit rajtunk, hogy mennyire nemnormálisak vagyunk.. És, végülis igaza volt!

Georgio egy remek ember, akivel öröm volt megismerkedni.

6220436708_1be6081205_b.jpgAzóta is emlegetjük különös személyét. Bízom benne, hogy lesz még alkalmunk találkozni, hiszen ahogy mondani szokás.. kicsi a világ...

Érdekes volt látni, hogy egy más kultúrában, más életmódban mégis mennyire hasonlóan mennek a dolgok, mint itthon. Viszont ami nem volt hasonló, az a már említett életvidámság. Nem csak az a színlelt bájmosoly a vendégeknek, hanem az igazi kíváncsiság, mélyről jövő nevetések.

 Jó volt nézni ezt az embert, aki ennyi probléma közt képes volt ember maradni és szívvel-lélekkel tenni a dolgát.

 Azt hiszem, sokan tanulhatnának tőle az élet szeretetéről.

 A te környezetedben is van ilyen életvidám ember?

Azt érzed, mikor vele beszélsz, hogy basszus, ő ennyi probléma közt ennyire élvezi az életet, akkor én mit siránkozok, ha késik a busz, vagy rossz napja van a főnöknek?

Írd meg kérlek kommentben, hogy a te ismerőseid közt ki kaphatna Életvidámsági Díjat?

 

 

Szólj hozzá

utazás élmény átlagember munkásember fedezd fel Korfu hétköznapi emberek hétköznapi hősök Nyaralunk TravelX Biciklivel Korfun