2019. feb 06.

El Camino, ahogyan még nem hallottad

írta: Szandi118
El Camino, ahogyan még nem hallottad

44638287_10214549764275012_2465777081531760640_o.jpg

Egy rendhagyó beszámoló a zarándokúton megismert emberekről. A hős szerelmestől kezdve a lovas zarándokon át, a szemérmetlen csalóig.

 

Az első tervem szerint szerettem volna bemutatni Nektek a tudnivalókat a 800 km-es zarándokútról. Például, hogy miről szól, honnan hová tart, kell-e spanyol nyelvismeret, hogyan készülj fizikailag, mennyi és milyen felszerelést válassz stb, stb.. Ehhez egy interjúra készültem Évivel, egy kedves ismerősömmel, aki már végigjárta az El Caminot. (A francia és a portugál utat is)

Aztán mikor találkoztunk, a beszélgetésünk sokkal-sokkal mélyebb vizekre evezett, mint azt először gondoltam. Az interjú helyett egy szuper beszélgetés kerekedett ki belőle és úgy érzem, hogy egy új barátság is.

Ha olvassátok a blogomat, akkor tudjátok, hogy közel áll hozzám az önismeret és a különböző embertípusok megismerése. Így a technikai részeken túl hamar áttértünk a Caminon megismert emberek történeteibe és Évi saját, belső megéléseinek mesélésébe.

Íme néhány érdekes embertípus, akivel akár Te is összefuthatsz, ha nekivágsz az El Caminonak.  

 “Messziről jött ember azt mond, amit akar.“


A csaló, aki halálos betegnek adta ki magát

Egy lengyel srác története ez, aki mindenkinek elmesélte a drámáját, miszerint agydaganata van és az orvosok szerint nem tudja már végigjárni az utat. Ezenfelül korábban már meghalt a menyasszonya. Akinek csak tudta, elmesélte történetét. Ezen sztorik apropóján mindig becsatlakozott egy-egy társasághoz, ahol meghívatta magát reggelire, sörre, mikor mire...  Majd a zarándokút után üzent az útitársaknak, hogy a “Camino csodája, de visszahúzódott a betegsége.  2 hónap múlva pedig vidáman posztolta, hogy megházasodott.

Vajon a Camino csodájaként feltámadt a menyasszonya vagy 2 hónap alatt sikerült megtalálnia élete szerelmét, akihez gyorsan hozzá is ment?

Gyanítom, hogy a 3. lehetőség és már megvolt az otthoni kis élete, és szerette volna olcsón megúszni a zarándokutat. Ez valószínűleg sikerült neki..
road-3566256_1920.jpgLisa, az irányító, mindent kézben tartó

Ő az, aki tudja, hogy a következő, 5 km-re lévő városban fog megállni. Kikeresi a legjobb kávézót és ezt a hajszálpontos tervezést viszi végig az egész út során. Mellé persze nem árt olyan ember, akit ezáltal irányítani is tud.. Nem azért választ útitársat, mert annyira szimpatikus neki a másik fél. Csupán érdekből, hogy ne menjen egyedül és legyen kivel végrehajtania a pontos ütemtervet..

Anthony, aki vakon követi

Ahogy a zsák a foltját, Lisa is megtalálta az ideális partnert az utazásához. Anthony valószínűleg az életben is az a típus, aki inkább alárendeli magát a kapcsolataiban. Engedi és igényli, hogy egy kicsit irányítsák, terelgessék. Ehhez azonban le kell mondania arról, hogy önmaga lehessen és úgy járja az útját, ahogy ő szeretné. Anthony viselkedése Lisa nélkül sokkal felszabadultabb volt. Megszűnt a görcsös megfelelési kényszer, ami a lány jelenlétében jellemezte.

Vajon a férfi is felismeri, hogy ezzel dolga van az életben, vagy a hétköznapjaiba visszatérve majd talál magának egy másik “Lisát” ?! 
jakobsweg-747482_1920.jpgDennis, a világutazó

Néhányan olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy megengedhetik az éveken át tartó világutazó életmódot. Első hallásra szuperül hangzik, de pl. Dennis esetében kicsit úgy tűnt, mintha nem akarna hazamenni vagy megérkezni, egy helyben maradni. Mintha folyamatosan keresne valamit, amit nem talál. Valószínűleg saját magában lesz a probléma kulcsa. Amíg viszont nem jön rá erre, addig járja a világot a nyugalmat kutatva.

simon-english-672450-unsplash.jpg

“Buulii vaaaan!” Típus

Vannak, akik buliként fogják fel az egészet (látszólag). Harsányak, mindig vidámnak TŰNNEK, piálnak, állandóan keresik a társaságot, az élvezeteket. Nem tudnak lecsendesedni. Aztán, hogy belül mi van, azt talán még maguk elől is titkolják...

glasses-919071_1920.jpg

Hős lovag, aki élete szerelme után indult

Hitetetlen fazon Évi előző párja, aki a szakítás után rájött, hogy mégiscsak Évi az élete szerelme. Ezért pár nappal később ő is elindult az úton. Ezalatt a szkeptikus és negatív vonalat képviselte, miszerint nincs is értelme az egész Caminonak, csak egy túlhájpolt dolog az egész ... Emiatt nem fogadták szívesen egyetlen társaságban sem.

Azért szerintem becsülendő, hogy az exed képes 800 km-t gyalogolni “utánad” ?!

Nő, aki két lóval zarándokolt

A következő egy abszolút nonszensz, meglehetősen ritka jelenség. Egy hölgy ugyanis fogta két kedvenc lovát és ezekkel vágott neki a hosszú útnak.. Azért elég kemény, hogy nem csak a saját, de a két lovad ellátásáról, állapotáról is folyamatosan gondoskodnod kell. Arról nem is beszélve, hogy olyan szállás kell találnod, ahol kikötheted éjszakára a pacikat.horses-937768_1920.jpg

 

Az igazi barátok, akik azért mennek veled, mert élvezik a társaságod

Igazi felüdülés olyan emberekkel találkozni, akikkel a nyelvi nehézségek ellenére is megértitek egymást (akár nonverbálisan, apró gesztusokkal). Ez történt a koreai barátokkal is, akikkel többször összefutott Évi az útja során.

14322552_10208383473081586_5489645193118059392_n_1_masolata.jpgAz út közben váró, bátorító lakók

“Én is voltam mélyponton, ahogy legalább egyszer mindenki.”

Évinek ekkor annyira fájt a lába, hogy szinte csak vízszintesen tudta maga után húzni.

Nem volt visszaút, menni kellett előre. Még 7 km. volt a szállásig.

És ebben a gyötrelmes, lépésről-lépésre haladásban egy helyi néni az ablakon kiszólva adta az erőt: “Menni fog! Meg csinálod! Csak így tovább!” Ezek a mondatok Évi szívéig hatoltak és kellő erőt adtak, hogy elérje a következő szálláshelyet. Az ilyen történetek után mindig visszanyerem a hitem az emberiségbe és az önzetlen szeretetbe.

Ezúton is, mégegyszer köszönöm Évinek a beszélgetést és hogy ezáltal megismerhettük a Camino egy emberi oldalát.

Esetleg Te is végigjártad az El Caminot és találkoztál hasonlóan érdekes emberekkel?

Kérlek oszd meg velünk tapasztalatodat hozzászólásban! ;)

Képek:

  • Unsplash.com
  • Pixabay.com
Szólj hozzá

blog interjú francia utazás külföld beszámoló emberek spanyol út élménybeszámoló egyedül el camino tudnivalók camino hétköznapi emberek nőként TravelX zaránokút a te utazasod