2019. máj 16.

Stoppolás egyedül nőként 2. rész

írta: Szandi118
Stoppolás egyedül nőként 2. rész

woman-2827304_1920_1.jpg

Interjúsorozatunk előző részében megismerhettétek Barbi stoppos történetét. Többek között, hogy miként indult útnak, milyen kérdések foglalkoztatták és milyen felismeréseket tett ezalatt. Most pedig kalandjai erdejébe kalauzol minket, ahol szinte együtt izgultam vele, miközben végig vártam a happy endet. :) Hogy lett-e? Olvass tovább és kiderül!

 

Mi történt az út további részén? Hogyan és mikor jutottál haza?

Az, hogy fizikai szinten mi történt ebben a pár hétben és hogyan jutottam haza, azt inkább egy felsorolásban mesélném el:

Parma – az utolsó normális fuvarom itt tett ki és itt költöttem el az utolsó 10 eurómat egy vonatjegyre, amivel eljutottam La Spezia-ba. Meghagytam egy 5 eurós bankjegyet, ez tartotta bennem a lelket, hogy „még van pénzem”, meg volt egy kis apróm is.

La Spezia – este 9-re értem ide, csilli-villi turista paradicsom. 30%-on volt a telefonom töltöttsége. Két couchsurfing requestet küldtem. Az egyik elutasított, a másik elfogadta és a tulaj volt olyan jó fej, hogy kijött az állomásra értem kocsival. Kiderült, hogy pont aznap volt még nála egy másik coachsurfinges lány és egy olyan összejövetel volt nála, mint amit a filmekben lehet látni. Két hosszú összetolt asztal, harminc vendég, kaja roskadásig… Pánikolások és sírógörcsök után, elég masszív élmény volt. 

La Spezia után jött két nap egyedüllét, kempingezés és a vadmálna túladagolás. Ha valamikor, akkor itt tényleg magamba tudtam szállni az út során. Itt jöttem rá, hogy a komfort zóna nem is olyan rossz, ha jól használja az ember. Amikor megint normálisan lakott területre értem, itt volt az első „csáp kieresztő” esetem. Egy parkolóban egy raszta, tetovált párt szólítottam meg, akik még angolul is beszéltek. Úgy alakult, hogy együtt kempingeztünk és mivel másnap Genovába mentek, engem is magukkal vittek.

2_1.jpg

Genova – A vonatállomásnál tettek ki. Óriási város, sokkot kaptam. Elképzelésem sem volt, hogy hogyan jutok ki innen. Egész egyszerűen kiestek a gondolatok a fejemből és egy nagyon furcsa, lebegős állapotban sétálgattam az úton. Azon flesseltem, hogy milyen menő lenne már egy üres lakást kapni öt perc sétára innen. Ez volt a második csápos élményem. Elmentem egy kapu mellette, ami egy átriumba nyílt, ami vákumként magába szippantott. Ott volt egy társaság, velem egy idős fiúk-lányok. Azon gondolkodtam, hogy hogyan szólítsam meg őket. Végül is valahogy elkezdtünk beszélgetni. Fél óra múlva az egyik csajszi : figyelj, van egy üres lakásom öt perc sétára innen. Ha gondolod ott elalhatsz, holnap pedig a fiúk mennek bulizni Savonába és elvisznek, az is pont irányba van neked.  Hát jó, nem ellenkezem.

hosztjaim_genovaba_1.jpg

Savona – itt még mindig volt 130 km Franciaországig. A tengerparton leültem egy padra és azon gondolkodtam, hogy mi legyen. Elsétált előttem két férfi, az egyikkel összeakadt a tekintetünk, de tovább sétáltak. 10 perc múlva viszont visszafordultak és odajöttek hozzám. A következő párbeszéd zajlott le közöttünk:

  • Van pénzed?
  • Nincs.
  • Van kajád?
  • Nincs.
  • Gyere velünk!

És mentem. Kiderült, hogy hajléktalanok és épp az ellátóba indultak vacsoráért. Ők már nem beszéltek angolul, így activitityztünk. Ezt az éjszakát, meg a következő napot velük töltöttem. Este a tengerparton sátoroztunk.

kilatas_az_utrol2.jpg Nem ért semmilyen attrocitás. Másnap elhatároztam, hogy veszek egy pár eurós jegyet, de nem szállok le és addig megyek, amíg tudok. Ez az egyetlen momentum, ami miatt lelkiismeretfurdalásom volt, mert ez egyáltalán nem volt becsületes lépés. Sokáig éreztem bűntudatot emiatt, mert úgy voltam vele, hogy ha már vállalkozom egy ilyen útra, akkor azt nem úgy kellene megvalósítani, hogy jogtalanul használom a rendelkezésre álló eszközöket. A másik oldalról viszont ott volt a kimerültség és a stoppolás kilátástalansága is. Nem mintha eddig szokásom lett volna bliccelni, vagy problémáim lettek volna a becsületességgel, de egy egészen más megvilágításba került, kitágult ez a fogalomkör.

 

Ventimigla – hála az égnek az út sima volt, így hajnali 2-kor megérkeztem a határhoz. Az állomáson aludtam és az egész út legszürreálisabb élménye volt. A váró egyik oldalában a feketék, másik oldalában a fehérek. Sokan táboroztak le hálózsákkal a földön. Tele volt fegyveres rendőrrel és szállító kocsikkal a környék. A két csapat közötti téren egy férfi feküdt középen olyan állapotban, hogy azt hittem, hogy meghalt. Fél óra múlva még egy verekedés is kialakult, de olyan, hogy tíz rendőr futott be a két verekedőhöz…

Valamilyen oknál fogva nem jutott eszembe itt ránézni a térképre és megkérdezni, hogy milyen messze van a határ és mennyi idő alatt lehet átsétálni Franciaországba, így egész nap a városban keringtem… Már sötétedett, amikor egy férfi megszólított. Kérdezgette, hogy merre megyek, mit csinálok. Na, ő volt az első, akinél befeszültem és szerettem volna inkább lelépni. Ezzel szemben az történt, hogy mégis maradtam és a történet úgy végződött, hogy hozott vacsorát otthonról (nem felhívott a lakásra). Utána kimentünk a tengerpartra és mutatott egy helyet, ahol nyugiban el lehetek és ott hagyott. Ezen a ponton elgondolkodtam azon, hogy oké, hogy egyedül vagyok és senki nem zavar, de ő az egyetlen, aki tudja, hogy itt vagyok egyedül… Hmm… Nem volt erőm továbbgondolni a történetet. Úgy voltam vele, hogy lesz@rom. Történjen, aminek történnie kell. Nem történt semmi. Másnap is találkoztunk, akkor már neccesebb volt. Megmutatta, hogy hol van net, elkezdtem Monacoba couchsurfinget szervezni. A beszélgetéseink kezdtek házassági tárgyalásba torkollani. Arról győzködött, hogy miért ő az ideális választás a számomra, én pedig arról, hogy ő miért járna rosszul velem… Próbáltam elterelni a figyelmét erről a témáról, de valahogy mindig ide lyukadtunk ki. Vége ott lett a történetnek, hogy megérkezett a válasz Monacoból, hogy mehetek.

Monaco – Itt volt egy kis félreértés (nem néztem a térképet, fogalmam sincs miért…), kiderült, hogy ez még sincs annyira közel, de szerencsére 3 euró volt csak a jegy, ennyi apróm  még volt, így épp időben értem a megbeszélt helyre. Monacoban kb. a földről is enni lehetett volna, szóval egy kicsit kívülállónak éreztem magam… :D Viszont a hosztom egy szuper cuki mérnök volt és egy hodályban lakott. Kaptam saját szobát és fürdőszobát!

Marseilles – Franciaországban ismét beindult a stoppolás, Marseillebe már egy nap alatt átértem. Na itt viszont kifogtam egy nagyon weirdo hosztot… Határozottan éreztem, hogy ebbe nem kellene belemenni, az ezt megelőző tapasztalatok miatt viszont a veszélyérzetem a nullára csökkent. Szerencsére nem történt semmi baj egy éberen töltött éjszakán kívül, de ez volt az az eset, amikor elegem lett. Így másnap azzal a szándékkal álltam neki stoppolni, hogy pénz kell, munka kell.
szellemszallas.jpg

Eperney – Körülbelül a harmadik autó, ami felvett hozta el a megváltást. Egy olyan sofőr vett fel, akinél már ült bent egy másik stoppos. Aki történetes szőlőt szedni ment. Pénzért. Ez egy ilyen alkalmi, napszámos munka és menet közben is sokakkal találkoztam, akik ilyen szezonmunkára mentek, így bekérdeztem, hogy csatlakozhatok-e. Csatlakozhattam. Három napot a haverjainál voltunk, akik elszállásoltak minket. Egy héttel később pedig túl voltunk a munkán, 500 eurós apanázzsal… Kifizettem őket is (azért egy hétig etettek, az nem semmi így idegenként), megvettem a buszjegyemet Párizsból Pestre, pár napot még el is lófráltam Párizsban (szerelem első látásra) és hazajöttem. Ezzel a kis egy hetes munkával, tulajdonképpen nulszaldós lett ez az út anyagilag.

A legszórakoztatóbb az, hogy a mai napig nem tartom bátornak magam. Egyszerűen csak ismerem azt, hogy hogyan működik a komfort zóna, milyen visszatérő elemek vannak és hogyan lehet ezeken túllendülni. A Félelem és Kényelem pedig arra hivatott, hogy ezeket a gondolkodásbeli változásokat osszam meg olyan formában, amik a hétköznapokban is beépíthetőek.

Ha már bátorságról beszélgetünk, akkor az csak a döntés meghozásához kell. A többi jön magától.


Neked hogy tetszett Barbi utazása? Bevállalnád? Kíváncsian várom a válaszaitokat kommentben! :) 

Szólj hozzá

interjú magyar utazás külföld élmény élménybeszámoló önismeret utazó stoppolás stoppos Franciaország komfort zóna TravelX a te utazásod